A LÉLEK ÚTJAI

"Gyerekkoromban magányosnak éreztem magam, és az vagyok ma is még, mert olyasmiket tudok és vagyok kénytelen jelezni, amikről mások láthatóan nem tudnak és többnyire nem is akarnak tudni. A magányosság nem úgy jön létre, hogy senki nincs körülöttünk, hanem sokkal inkább azáltal, hogy senkivel nem lehet megbeszélni olyan dolgokat, amelyeket fontosnak érzünk, vagy hogy az ember érvényesnek tekint olyan gondolatokat, amelyeket a többiek valószínűtlennek tartanak. Aki többet tud másoknál, elmagányosodik. De a magányosság nem szükségképpen ellentéte a közösségnek, tudniillik senki nem érzi jobban a közösséget, mint a magányos ember, és a közösség is csak ott virágzik, ahol külön-külön senki sem felejtette el a maga sajátszerűségét, és nem azonosul a többiekkel."
Mivel rádióteleszkóppal nem tudjuk felfedezni Isten trónusát az égben, és ezért nem állíthatjuk biztosan, hogy létezik is ott a szeretett apa vagy anya a maga többé-kevésbé testi mivoltában, az emberek azt hiszik, hogy ezek az elképzelések "nem igazak". Inkább azt mondhatnánk, hogy nem eléggé "igazak", mivel olyan elképzelésekről van szó, melyek a történelem előtti koroktól kezdve végigkísérik az ember életét, és bármely behatásra még mindig betörnek a tudatba. Korunk embere kijelentheti, hogy nélkülözni tudja mindezeket, és véleményét alátámaszthatja azzal, hogy elveszítette a hitét. De mivel mi láthatatlan és megismerhetetlen dolgokkal foglalkozunk - hiszen Isten túl van az emberi megismerésen, és nincs eszköz, amivel a halhatatlanságot bizonyítani lehetne -, miért kellene bizonyítékok után kutatni? Ha nem tudnánk, miért kell az ételbe só, akkor is hasznát vennénk a sózásnak. Azzal érvelhetnénk, hogy a só használata pusztán észlelési illúzió, vagy babona; de ennek ellenére hozzájárul jó közérzetünkhöz. Miért fosztanánk meg akkor magunkat olyan eszméktől, amelyek válságos helyzetekben segítségünkre lehetnek, és értelmet adhatnak életünknek? És honnan tudjuk, hogy nem igazak ezek az elképzelések? Bizonyára sokan egyetértenének velem abban, ha kereken kijelenteném: ezek az elképzelések feltehetőleg illúziók. Egy valamit nem vesznek azonban észre, éspedig azt, hogy egy vallásos állítást tagadni éppoly lehetetlen, mint "bizonyítani". Teljesen szabadon választhatunk, melyik szempontot képviseljük; a döntés minden esetben önkényes lesz. Nyomós gyakorlati oka van azonban annak, hogy miért kell bizonyíthatatlan eszméket ápolni. Az pedig az, hogy ezek köztudottan hasznosak. Az embernek ténylegesen szüksége van olyan általános ideákra és meggyőződésekre, melyek életének értelmet adnak, és lehetővé teszik számára, hogy az univerzumban megtalálja a helyét. A leghihetetlenebb nehézségeket képes elviselni, ha értelmükről meg van győződve, de összetörik, ha szerencsétlensége közepette be kell ismernie, hogy "egy idióta történetében" vett részt. Az ember életének a vallásos szimbólumok adnak értelmet. A pueblo indiánok hiedelme szerint ők a Nap Atya fiai, ez a hit olyan perspektívát - és célt - ad életüknek, amely korlátozott létükön messze túlmutat. Tág teret nyújt a személyiség kibontakoztatására, lehetővé teszi számukra, hogy teljes emberként teljes életet éljenek. Mérhetetlenül elégedettebbek, mint a mi civilizációnkban élő emberek, akik tudják, hogy nem többek kizsákmányolt, belső értelem nélküli életet élő egyéneknél… Az egyéni létezés tágabb értelmének érzése emeli túl az embert a puszta szerzésen és fogyasztáson. Ennek hiányában az egyén elveszettnek és nyomorultnak érzi magát."

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat