Történt egyszer,hogy egy csoport nagy karriert befutott,egykori diák összejött,hogy meglátogassák régi egyetemi tanárukat. A beszélgetés hamar panaszkodásba csapott át,a stresszes élet és a munka kapcsán. A tanár,kávét ajánlva vendégeinek,kiment a konyhába,s egy nagy kannányi kávéval,valamint többféle csészével tért vissza:porcelán,műanyag,üveg.Némelyek simák voltak,néhány közülük drága és ritkaság,s a profeszor azt mondta,hogy mindenki kedvére szolgálja ki magát. Amikor már minden diákja kezében volt csésze,a tanár így szólt:"Megfigyeltétek?Minden szép és drága csésze elkelt,s hátramaradtak az olcsó,műanyag csészék.Habár mindannyiótoknak természetes,hogy mindenből a legjobbat kívánjátok önmagatoknak,ez egyben problémáitok és a stresszetek forrása is!Amit valójában mindenki kívánt,az a friss kávé volt,s nem a csésze,de mégis:ti tudatosan vadásztatok a jobb csészékre,s mind egymás csészéit figyeltétek." Nagy csend lett.A professzor még hozzátette: "Féltételezzük,hogy az élet a kávé,s a munkahelyek,a pénz és a társadalmi pozíció a csészék.Ezek csak segítőeszközök az élethez,de az élet minőségét lényegében nem határozzák meg.Néha azzal,hogy csak a csészére figyelünk,elmulasztjuk élvezni a bennük lévő kávét.Tehát,kedves barátaim,ne engedjétek,hogy titeket is a csészék irányítsanak... a kávét élvezzétek helyette!"